Blog / Ezek a konyhabútor kiegészítők az Ön konyhájából se hiányozhatnak
Az IKEA is azt javasolja az oldalán, hogy LED világítást alkalmazzunk a konyhában. Ahogy itt is írják, a világítást többféle módon is elhelyezhetjük a konyhában. Kerülhet a felső konyhaszekrény aljára, azaz a munkapult fölé. De a szekrényekbe vagy azok fölé is tehetünk világítást. Ez utóbbi megoldás inkább hangulatot ad a konyhának, de, ha ügyesen választunk lámpát és megfelelően helyezzük el, funkciója és stílust adó szerepe is lesz egyben a fényforrásunknak. Ugyancsak az IKEA közli azt is, hogy a LED lámpák a hagyományos izzónál 85 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak. Nem beszélve arról, hogy körülbelül hússzor hosszabb az élettartamuk. Vagyis, ha a konyhabútor megtervezésekor LED izzókkal számolunk, később sokat spórolhatunk.
Hasonló a helyzet a víztakarékos csapokkal is. Igaz, már vásárolhatunk a meglévő csapokra szerelhető kiegészítőt is, de ha már új konyhabútort szeretnénk, miért ne szereznénk be elsőre olyan csaptelepet, ami önmagában, kiegészítő nélkül is segíti a víztakarékosságot.
Trendi dolog szelektíven gyűjteni a hulladékot a konyhában is. De ne ez legyen a fő indok, amikor a szemetes edény elhelyezésén gondolkodunk a konyhabútor tervezésekor. Meggyőződésből válasszunk olyan funkcióval ellátott konyhabútort, ami alkalmas a szemét különválogatására.
Ez egyébként nem egy bonyolult dolog, csupán egy nagyobb kihúzható fiókra van szükség, amibe kis szemetesek kerülnek. Így a pultról egyből szelektálva tehetjük a hulladékot a megfelelő helyre.
A felsorolt három megoldás amellett, hogy élhetőbbé, stílusosabbá teszi a konyhát, környezetbarát megoldásnak is számít. Nem beszélve arról, hogy a LED izzó és a takarékos csap még pénzt is spórol nekünk.
Ha tehát új konyhabútor vásárlását tervezi, ezekkel számoljon! Éljen tudatosan és spóroljon!
Mi segítünk a megfelelő konyhabútor megtervezésében és a kiegészítők kiválasztásában is. Valamint az előzetes pénzügyi kalkulációra is kínálunk lehetőséget. Ehhez használja a konyhabútor alkalmazásunkat!

Érvek az egyedi konyhabútor mellett

Konyhabútorok, amik 2017-ben divatosak lesznek

Mitől lesz skandináv stílusú egy enteriőr?
