Blog / Ezeket a kérdéseket tegye fel magának, ha konyhabútort vásárol
Többször írtuk már, hogy a konyha akkor lesz igazán jó választás, ha a mi igényeinket szolgálja, valamint a mi ízlésvilágunknak megfelelő a kialakítása. Amiben leginkább a konyhabútornak van nagy szerepe. Szóval fontos, hogy áldozzunk időt a tervezésre.
Ha ezt a gondolatmenetet követjük, nem nehéz kitalálni, hogy melyek azok a kérdések, amiket fel kell tennünk magunknak.
Kérdés, hogy milyen beállítottságúak vagyunk. Szeretünk-e bulikat rendezni, gyakran készítünk-e vacsorát nagyobb társaságoknak. Ennek két okból is van jelentősége. Az egyik a konyha és az étkező mérete. A másik pedig a konyhabútor mérete. Ha sok embernek főzünk, nagy felületekre lesz szükségünk. Ráadásul több embernek több evőeszköz, tányér, pohár kell, amiket a konyhabútorban szükséges tárolnunk.
Hasonló a helyzet akkor, ha szeretünk sütni. A sütéshez hely kell - ezt minden háziasszony tudja. Ahogy azt is, hogy számos háztartási kisgépre, eszközre is szükség van ahhoz, hogy elkészüljön egy sütemény. Ezeket pedig megintcsak tárolni kell valahol. Sőt, ha nincs mosogatógép, még el is kell mosni ezeket. Szóval nagyobb mosogató és edényszárító tálca is kelleni fog.
Gondoljunk arra is, hogy hol gyűlik össze a család. Ha a konyhában töltjük az estét, szükség lehet konyhaszigetre, ahol lehet vacsorázni, vagy ahol a gyerekek megírhatják a házit, amíg anya főz.
Nagyon fontos továbbá, hogy a stílusunk is visszaköszönjön a konyhabútor dizájnjában. Olyan konyhában nem fogjuk jól érezni magunkat, ahol számunkra teljesen idegen színek és formák vannak jelen. Ha mi az egyszerű dizájnt kedveljük, itt se legyünk megalkuvók. Ha viszont a lakás más helyiségeiben is jelen van egy stílusirány, itt se féljünk azt alkalmazni.
Döntsön tehát úgy, ahogy az Önnek és a családjának a legjobb. Mi a tervezésben és a kivitelezésben segítünk. A pénzügyi kalkulációt akár már most megkezdheti.